A stresszt Selye János emelte be az orvostudományba, eredetileg a hidak szakítószilárdságát jelezte. Orvosként számos kutatást végzett, melyek eredményeként megállapítást nyert, hogy minden hatás, mely bennünket ér a szervezetünkből válaszreakciót váltanak ki. A stressz egy természetes reakció, amelyet az emberi szervezet a környezeti kihívásokra, nyomásokra vagy fenyegetésekre ad. A stressz lehet pozitív (eustressz), például amikor izgatottak vagyunk egy fontos esemény miatt, vagy negatív (distressz), amikor a helyzet túlzottan megterhelő vagy káros.
A stressz hatására a test különböző fiziológiai és pszichológiai változásokon megy keresztül, például fokozódik a szívverés, emelkedik a vérnyomás, és a hormonrendszer is aktiválódik (pl. adrenalin és kortizol felszabadulás). Ezek a reakciók segítenek a testi felkészülésben a veszélyek elhárítására vagy a kihívások leküzdésére.
Az adrenalinról, egy olyan hormon, mely a mellékvesében termelődik és terhelés hatására, ez a hormon kapcsolja a testet „harcolj vagy menekülj” üzemmódra.
Gondoljunk csak azokra a történetekre, amikor valaki emberfeletti erő kifejtésére képes egy veszélyes, stresszes helyzetben, mivel a májban található raktárakból cukrot szabadít fel, (ez energia) felemelve a vércukorszintet.
Tehát beindul egy csodálatos folyamat, ami segít bennünket a lehető legjobb teljesítmény nyújtására.
Érzékszerveink kiélesednek, gondolkodásunk tisztul, reakcióink felgyorsulnak, izmaink megfeszülnek mivel elegendő cukor és oxigén áll rendelkezésünkre.
Agyi funkcióink megítélhetik úgy is a helyzetet, hogy sikeres a megküzdés, pozitív a visszacsatolás, öröm érzése tölt el minket, ebben az esetben öröm- és kedélyfokozó hormonok árasztják el szervezetünket (oxitocin, endorfin, szerotonin).
Belső szerveink működéséért a vegetatív idegrendszer felelős, amely szimpatikus és paraszimpatikus oldalból áll.
A szimpatikus idegrendszer felelős a vészhelyzetek elhárításáért, míg a paraszimpatikus rendszer elsősorban a táplálkozásért, regenerációért felelős.
Tehát az agyunk által veszélyesnek ítélt helyzetek során a szimpatikus idegrendszer aktiválódik, melynek hatására gyorsul a légzés, a szívműködés, emelkedik a vérnyomás, nő az izomfeszültség.
Mindezen folyamatok előzménye a megemelkedett az adrenalin szint.
Az adrenalinról azt kell tudni, hogy egy hormon, mely a mellékvesében termelődik és terhelés hatására, ez a hormon kapcsolja a testet „harcolj vagy menekülj” üzemmódra. Szintén serkentő hormon az adrenocorticotróp, a cortizol és a pajzsmirigy által termelt trypoxin.
A probléma tartós stressz esetén jelentkezhet.:
Tartós stressz, krónikus stressz (Sellye-féle distressz) esetén a kortizol szint is megemelkedhet.
A kortizol szintén a mellékvesekéregben termelődő hormon, ami a feszültség mielőbbi leküzdését szolgálja, egyfajta (anti)stressz hormon.
A problémák akkor jelentkeznek, amikor tartós stressz hatásnak vagyunk kitéve, mivel ekkor a stresszhormonok szintje folyamatosan magas – ami a teljes szervezet működésére hatással van.
A mellékvese kortizol termelő képessége, ami a stessz ellenanyagaként hat, egy idő után csökken, elfárad, emiatt pedig kortizolhiány lép fel, felborul a hormonális egyensúly . Ilyenkor érezzük magunkat rettenetesen fáradtnak, nem tudunk koncentrálni, a feladataink elvégzése dupla időt vesz igénybe, vagy egyáltalán nem bírjuk elvégezni, depressziós tüneteink is lehetnek.
Elkezdünk szorongani, tehetetlenné válunk, a mentális megküzdési folyamatok blokkolódnak. A magyar nyelv ezen állapotot szépen kifejezi: „Megáll az eszem!” „Se kép, se hang!” És valóban gyakorlatilag lebénulunk, hiszen a memóriaközpont és a szorongás centruma az agyban rendkívül közel vannak egymáshoz.
Bár a stressz rövid távon hasznos lehet, ha rendszeresen vagy túlzottan tapasztaljuk, akkor fizikai és mentális egészségi problémákhoz vezethet, például szorongáshoz, depresszióhoz, alvásproblémákhoz vagy különböző betegségekhez.
A stressz nem kerülhető el, mivel a társas kapcsolatok, életfolyamatok velejárói. A distressz elkerülése annyit jelentene, hogy nem járnánk dolgozni, nem fejlődnénk, kerülnénk a kihívásokat, egyáltalán mindenféle társas interakciót. Ezért nem az ellenünk való küzdés a feladatunk, hanem az, hogy a negatív stresszből eredő energiákat pozitívumokká alakítsuk át, felülírjuk a negatív hatásokat. Meg kell találnunk azokat a számunkra levezető tevékenységeket, melyek kompenzálják a negatív hatásokat.
Mindezek együttese fogja alkotni a megküzdési stratégiáinkat, melyek képessé tesznek arra, hogy a distressz okozta ártalmakkal sikeresen megküzdjünk.